Sepsiszentgyörgy

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Tető alá került a Sepsiszentgyörgy határában épülő magyar sajtóház

Az egyesület arról tájékoztat, hogy a Sepsiszentgyörgy határában levő, az Olt-völgyére néző közművesített telket adományként kapták, a tervet szintén adományként a sepsiszentgyörgyi Cicproiect Kft. készítette. A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete tizenötmillió forint támogatást nyert a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től, így elkezdhették az építkezést, az ingatlant már sikerült is befödni.

Bedő Zoltán újságíró, az egyesület elnöke felidézte, már a 2018-as bejegyzés pillanatában székház építését tervezték. Céljaik között szerepel a szakmai kapcsolatok erősítése, újságírói találkozók, táborok, értekezletek szervezése, hazai és nemzetközi tapasztalatcsere, továbbképzés, a sajtóban dolgozók jogainak, alkotói szabadságának és méltóságának védelme, az olvasók, hallgatók, nézők önazonosságtudatának erősítése. Ehhez szükségesnek láttuk egy olyan »ház« felépítését, ahol rendszeresen összegyűlhetünk, az értékrendünket tiszteletben tartó, neves személyiségek, írók, művészek, tudományos kutatók, politológusok előadásait hallgathatjuk, az elhangzottakat megvitathatjuk, tárlatokat szervezhetünk, fogadhatjuk a magyar nyelvterületről érkező kollégákat. Sajtóházunk kulturális rendezvényeire minden érdeklődőt szívesen látunk majd – fogalmaz Bedő Zoltán.

A közleményben arról is tájékoztatnak, hogy a bejegyzés óta eltelt esztendőkben több rendezvényt is szerveztek, tavaly együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével, valamint a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületével.

Kép: ető alatt a sajtóház, a jövőben számos rendezvénynek adhat otthont • Fotó: Szekeres Attila/szekelyhon.ro

  • Előző
    Zajlanak a Székely Mikó Kollégium korszerűsítési munkáltai
  • Következő
    Farkas Árpád költő megkapta a Gábor Áron-díjat

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család